Magyar-ukrán vegyeskamarai megbeszélések Pécsett
PBKIK, Pécs, 2023. április 20.
2023. április 20-án a PBKIK és a MUKIK közös szervezésében tájékoztató rendezvényre került sor a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában. A résztvevőket dr. Síkfői Tamás, a PBKIK elnöke köszöntötte. A tájékoztató vendége volt Balogh István úr, Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének ügyvivője, aki összefoglalót tartott az ukrán gazdaság helyzetéről és befektetési lehetőségeiről, illetve a kétoldalú áruforgalom alakulásáról a 2022. évben. Az ukrán vámhivatal adatai szerint 20-ben Ukrajna exportja Magyarország irányába 2,274 Mrd USD volt, ami 39,6%-os növekedést jelentett a megelőző évhez képest, míg magyar export számai valamelyest csökkentek.
Szó esett továbbá arról, hogyan érintették a háborús cselekmények Ukrajna, ezen belül a keleti régiók gazdaságát, milyen átstrukturálódási folyamatok mennek végbe ennek következtében földrajzilag, illetve az egyes ágazatok tekintetében.
Gelb Sándor, a vegyeskamara elnöke tájékoztatta a résztvevőket arról is, hogy a szomszédunkban zajló háború ellenére a gazdaság szereplői közötti kapcsolatok továbbra is jól működnek, Magyarországon is nőtt a betelepülő vállalkozások száma, egyre többen keresnek együttműködést hazai cégekkel.
Balogh ügyvivő úr tájékoztatta továbbá a jelenlévőket az ukrán külügyminisztérium mellett működő Exportőrök Tanácsa által létrehozott NAZOVNI üzletközvetítő platform bevezetéséről, illetve az annak használatáról a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamarával kötött megállapodásról. Ahogyan azt dr. Kota György, a vegyeskamara ügyvezetője kijelentette, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ellenőrzött adatbázisban szereplő információk és partneri ajánlatok a PBKIK tagjai számára is elérhetővé válnak.
A jelenlévő gyártó és szolgáltató vállalkozások képviselői több területen is érdeklődtek az együttműködési lehetőségek iránt, láthatólag a potenciális befektetések és exportlehetőségek érdeklik a régió vállalkozásait. Nem vesztette aktualitását a munkaerő elérhetősége sem, bár ennek jelenleg több akadálya is van, amit az előadók részleteztek.
A PBKIK mellett működő klaszterek képviselői is fontosnak tartották a kapcsolatok fenntartását és élénkítését, míg Rabb Szabolcs főtitkár a klaszterekben rejlő lehetőségekre hívta fel az előadók figyelmét.
A kamarában lefolytatott megbeszéléseket követően a MUKIK elnöke és ügyvezetője találkozott és megbeszéléseket folytatott Ruzsa Csabával, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármesterével. A megbeszélésen részt vett Varga Péter gazdaságfejlesztési főosztályvezető és Weller Diána befektetési osztályvezető.
A megbeszélés során a résztvevők megvitatták Pécs Megyei Jogú Város és a magyar-ukrán vegyeskamara együttműködésének lehetőségeit, a gazdaság aktuális helyzetét, valamint a MUKIK lehetséges szerepét a potenciális együttműködő partnerek felkutatásában és a város által nyújtott befektetési lehetőségek bemutatásában az érdeklődő ukrán vállalkozásoknak.